2021. év köszöntő

2021. január 17., 09:54

Kedves Egyesületi Tagok, Sporttársak!

 

Először is Boldogabb Új Évet Kívánok mindenkinek!

Sajnos a tavalyi év keresztbe húzta több programunkat, sok minden elmaradt…

Az egyesület életében az elmúlt 10 évben a január közepe arról szólt, hogy februárban mikor tudjuk megtartani a szokásos éves közgyűlésünket. Sajnos a nem javuló járványügyi helyzet miatt, ez a megszokott formában nem lehetséges. Ellenben szabályzatunk megengedi azt, hogy az adott évben az évnyitó rendezvényt egy későbbi időpontra halasszuk.

 

Az idei év még abban is más lenne, hogy mivel ismét eltelt 4 év az egyesület életében a választás óta, ebben az évben tisztújító összejövetelt is meg kell szerveznünk. Jelenleg azon dolgozunk – bár még nem lehet tudni, mikor találkozhatunk a megszokott körben – hogy ezt a két fontos feladatot megoldjuk és egy alkalomra szervezzük meg. Bízva abban, hogy addig  partnereink, a szolgáltatók kinyitnak és ismét lehet menni a tagsági kártyákkal a már megszokott módon. Ezek a gondolatok pontosítása után minden egyes tagunkat értesíteni fogjuk.

 

Másik fontos információ: javaslatot tettem a vezetőségnek és felügyelő bizottságnak, hogy miáltal tavaly több program is elmaradt és egyelőre az idei év egyesületi nyitásának időpontja is kérdéses, az éves 3000,-Ft tagsági díj helyett 2021. évre az összeg mindösszesen 1000,-Ft legyen.

 

Köszönöm, egyelőre ezeket az információkat szerettem volna megosztani. Vigyázzunk egymásra, egymás egészségére!

Hamarosan találkozunk!

 

Üdvözlettel:

Benkő Péter

SZESE elnök

06-30/3377-831

info@szese2009.hu

www.szese2009.hu

 

 




« Vissza az előző oldalra!


Elérhetőségek

Szombathelyi Energia Sportegyesület

9700 Szombathely,
Puskás Tivadar u. 5.
Mobil:
30/337-7831
E-mail:
info@szese2009.hu
Szombathelyi Energia Sportegyesület - Magyar